Június 20-a a Múzeumok éjszakája. Úgy gondoltuk, hogy a számos érdekes programhoz mi, egy igazi búvárprogrammal járulunk hozzá: egy éjszakai merülés keretében felkeressük a Palatínus-tóban a Búvármúzeumot. Különféle technikai és szervezési okokból a merülést péntek este hajtottuk végre, s végül heten látogattunk el a mindnyájunk által jól ismert merülõhelyre. A meteorológia kedvezõtlen idõt jósolt, erõs szelet, hidegfrontot – szerencsére – azonban ezúttal sem vált be az elõrejelzés, szélcsendes, kellemes, meleg, igazi nyári este volt. A szokásos eligazítás és elõkészületek után úgy fél tíz tájban besötétedett és elindulhattunk a tó éjszakai világának felfedezésére. Elõzetesen úgy döntöttünk, hogy merülõpárokban (és egy „merülõhármasban”), különféle útvonalakon jutunk el a Búvármúzeumhoz, így mindenki a maga elgondolásának megfelelõ sebességgel (lassúsággal) tiszta vízben juthat el a célhoz. Az eltérõ útvonal azért is jó elgondolás volt, mert a tó különféle érdekes-jellegzetes víz alatti „létesítményeibõl” – többek között az elsüllyedt stég, telefonfülke, „mûroncs”, az Internet állomás a bakancsos csontvázzal, az 1800-as évek végébõl, Máramarosból (kalandos úton) idekerült épületfa – is a tervüknek megfelelõen többet útba ejthettek a merülõpárok. A 20-22 Celsius fokos hõmérsékletû víz kicsit opálos volt, de a látótávolság sehol nem csökkent 3-4 méternél kisebbre. A Búvármúzeumhoz érve, a tavasszal a rácsozaton kívül elhelyezett UGK-2 zárt búvárruha, mint „köszönõember” fogadta a merülõpárokat. A Búvármúzeum sötétben a különbözõ fényerejû lámpák megvilágításában még érdekesebb látvány, mint a nappali merülések alkalmával. A régi búvárfelszerelésekre irányított fénykévék igaz, csak egy-egy tárgyat, vagy kisebb részletet világítanak meg, viszont azok a részletek sokkal színesebbek, hangsúlyosabbak. Örömmel állapítottuk meg, hogy a tavaszi „nagy takaításunk” megtette hatását, a kiállítás részletei jól kivehetõk, a szövegek is olvashatóak, azonban már a tó szorgos élovilágának visszafoglaló munkájának nyomai is látható.

A merülésünk során a tó minden részén kisebb ezüstszínû halakkal magányos példányaival, vagy kisebb csoportjaival találkoztunk. Ennél azonban sokkal érdekesebbek voltak a – valószínûleg – éjszakai zsákmányszerzõ útjukra indult közepes, vagy nagyobb méretû harcsák, melyekkel a tó különbözõ pontjain minden merülopár találkozott… Újra egy érdekes merülést hajtottunk végre, melyen az éjszakai Pala egy másik arcát mutatta… A merülés kiértékelése során felvetõdött, hogy jövõre is a Múzeumok éjszakáján szervezünk éjszakaimerülést a Búvármúzeumhoz. Lehet, hogy ez egy hagyományteremtõ merülés volt? Meglátjuk…

Delfin túra - Szalkszentmárton
2009. június 27.

Kati és Lóri, delfines búvárbarátainknak köszönhetoen ismét víz alatti tevékenységre adtuk a fejünket, ugyanis 2009. június 27-re lefoglalták a szalkszentmártoni UEF búvárbázist, bízva abban, hogy a vízhiányban szenvedõ delfinesek kapnak az alkalmon egy kis közös merülésre.
Sajnos, különbözõ okok miatt a létszám nem volt teljes, sõt Csaba és én oldalborda nélkül jelentünk meg a jeles, családias hangulatú eseményen, amiért külön elnézést kértünk.

A program kiindulópontja a szokásoknak megfelelõen Lóriék szigetszentmártoni házában kezdõdött, ahol a reggeli kávédózis után felébredve elégetten konstatáltuk, hogy mindenki épségben megérkezett, és Lóri VW Transportere dugig volt pakolva minden elképzelhetõ dologgal, ami a szombati kiruccanáshoz szükséges lehetett. Némi túlzással vállról indítható Patriot föld-levegõ rakétán kívül minden elképzelhetõ felszerelés rendelkezésre állt a piknikhez.

A résztvevõk: Kati, Lóri, Marci, Gyulus, Zsuzsi, pocaklakó kisbúvár, Ica, Zolika, Csaba és jómagam (Dávid) illetve Lóri barátai (Zsuzsi, Tamás, Bendi) egyetemben.

Egy kis autózás után megérkeztünk a szinte vadiúj bázisra, ahol igényes környezetre, szakszerûen kialakított bázisra és egy kedves hölgyre leltünk, aki eligazított minket, mit lehet és mit nem célszerû tenni a bázis területén. Megtudtuk például, hogy a bójákon túl nem célszerû kiúszni, ott tanyáznak ugyanis minden búvár esküdt ellenségei, a jetskis fenegyerekek. A bázison rajtunk kívül egy szegedi búvároktató és tanítványa is jelen volt, ok nem sokat teketóriáztak, míg én a dobozos söröm hûtésével voltam elfoglalva, ok nagy lépéssel a zöld tóba csobbantak. És elég sokáig ott maradtak, utóbb kiderült, volt már némi helyismeretük, így szépen elúszkáltak a tó fenekén.

A delfines deszantegység viszont a kellemest és a hasznost részesítette elõnyben, így hamar a tuzrakás és favágás mesterfogásit próbáltam bemutatni, míg a többiek a csomagok kipakolásával, süti, üdítõ fogyasztással, gyerekhinta felállításával tették magukat hasznossá. Hamarosan a tûz is pattogott, Marci is boldog volt a rugós hintájában így semmi akadálya nem volt annak, hogy a merülés elõtti eligazítást megtartsuk. Hamar kiderült, hogy négy búvár jelentkezett merülésre, így a megszokott Garamvölgyi-Schreiner, Izsák-Tóth párosítással debütáltunk a szalkszentmártoni tóban.

A beöltözés számomra mindig egy kisebb próbatétel, jelenleg a nedves ruhám már száraz ruhák hasznosságával vetekszik, egyetlen bökkenõ, hogy mint a középkori lovagoknál, öltöztetõ emberre van szükségem, aki segít a cipzár felhúzásában. Miután találtam önként jelentkezõt, az utolsó akadály is elhárult azelõl, hogy búvártevékenységre emlékeztetõ dolgot hajtsak végre e napsütötte szombat délelõtt.

A stégrõl nagy lépéssel vízbe csobbanva konstatáltam, hogy van egy jó meg egy kevésbé jó hír. A jó hír az, hogy a víz kellemesen meleg, így kifagyással nem kell számolni, a rossz az, hogy a látótávolság csapnivaló. Sajnos az utóbbi napok esõzése tette opálossá a vizet, így a páros merülést a kosárlabdázásból kölcsönvett szoros emberfogással toldottuk meg, de így is voltak pillanatok, amikor a merülõtársat kerestem és viszont a nagy homályban. Az elsõ merülést 40 percesre terveztük, de 25 perc múlva, amikor minden létezõ vízrétegben próbáltunk egy jobb látótávolságot kínáló helyet találni, de nem sikerült, ráadásul kissé eltévedtünk így közösen a felszínre emelkedés mellett döntöttünk. Felemelkedvén rájöttünk arra, hogy sikerült a kis öböl másik oldalára átúsznunk így némi lelkierõt magunkba tuszkolva folytattuk a merülést, mégpedig a tóban elhelyezett egyetlen tereptárgy egy kidõlt fa irányába. A fa némi vigaszágat nyújtott a nagy opálos zöldségben- én itt láttam néhány kis halat, illetve a bújócskázás a faágak között megtörte a nézek elõre - nézek Gyulára - úszok tovább kissé egyhangú tevékenységet. Mondanom sem kell, hogy a visszafelé is sikerült elvétenünk a helyes irányt, így egy kis feszíni úszkálással megfûszerezve vetettünk véget a merülésnek.

Zolika a szokásos kaján vigyorral fogadott – ugye megmondtam: "hogy fehér ember Vörös-tengernél elõbb nem mászik a vízbe" címû mondókáját próbálta aktualizálni, amíg a felszerelés levételével foglalatoskodtunk.
Míg a bográcsban a sertéspörkölt rotyogott, kispályás focimeccset rendeztünk, ahol elég jól megfuttattuk egymást, sot szépségdíjas találatok is születtek. A foci után az ebéd is nagyon ízlett, a lányok igazán kitettek magukért.
A délutáni merülésre már csak Csaba és Lóri jelentkezett, hogy állhatatosságukat bizonyítsák, errõl bõvebben Lóri fog beszámolni...

A második merülés után egy levezetõ focimeccsel zártuk a sportdélutánt, így megadtuk az esélyt a visszavágóra, szorosabb eredmény is született, de a lényeg, hogy víz alatt és szárazföldön is tettünk valamit az egészség megõrzésének oltárán.

Összefoglalva: Remek a hely, aki nem bírja a nomád körülményeket annak bátran lehet ajánlani, reméljük a látótávolsággal legközelebb kevesebb problémánk lesz. Viszont a bázis használatát, ahogy mi is tettük, családi hétvégével érdemes összekötni, így a nem merülõpárok is el tudják foglalni magukat, illetve a bázis bérleti díja sem tûnik soknak, mintha 4 búvár között kellett volna szétosztani.

Végezetül az FTSK Delfin búvárszakosztály nevében szeretném megköszönni Katinak és Lórinak a nem kevés fáradtsággal járó szervezési munkát, hogy kvázi vendégül láttak minket Szalkszentmártonban.

(TD)

Delfin túra - Hegyeshalom
2009. augusztus 1.

Úgy látszik az idei esztendõ a hazai merülések éve lesz. Részben  a gazdasági válság miatt – amely azért a búvár sportot is keményen sújtja – részben egyéb elfoglaltságok miatt úgy alakult, hogy  a klub nagy része idén még nem mártotta sós vízbe az uszonyát. (Bár mire ezek a sorok felkerülnek a honlapra néhány klubtársam már készülõdik egy kellemesnek ígérkezõ máltai túrára...) Szóval úgy döntöttünk,  hogy mivel nagyon régen nem voltunk Hegyeshalmon és egyébként is kellene merülni egyet, meglátogatjuk a Gyõri Búvár SE birodalmát. Gyors telefon Leónak és már fix is az idõpont: augusztus 1. Az idõjárás jónak ígérkezett, nem úgy mint legutolsó merülésünk során itt a tavon, amikor is viharos szélben merültünk. Korán reggel útnak indult kis csapatunk: Ati, Lóri, Zoli(Vass) két új tagjelöltünk Székely András és Pincés Tibor, és jómagam. A tó közelébe meglepõen gyorsan odataláltunk, annak ellenére hogy már évek óta nem jártunk arrafelé és a vízhez levezetõ út is megváltozott. Szóval a tó közelébe hamar eltaláltunk, azonban a fránya lehajtót csak nem akartam megtalálni. Még szerencse hogy voltak GPS koordináták így végül kevés kitérõvel, de lejutottunk a tóhoz.

A történethez még hozzátartozik, hogy Lórinak útközben jutott eszébe, hogy a bográcsot otthon felejtette... Gyors telefon Leónak és már csak az volt a kérdés hogy hány darabra van szükségünk... Szóval ez is megoldódni látszott. Gyönyörû napsütéses idõnk volt, a víz kristálytiszta és a felszínen 24 fokos.

Tehát a körülményekre nem lehetett panasz. Ugyan így a vendégszeretetre sem. A gyõri búvárokkal és vezetõjükkel, Leóval bizony már évek óta nem találkoztam személyesen, ennek ellenére nagyon szívélyesen fogadtak. Röviden elmagyarázták a tanpályán található tereptárgyak elhelyezkedését és már nem volt más hátra, mint az eligazítás és beöltözés.

A merülõpárokat úgy osztottuk el, hogy mindegyik "újonc" egy tapasztaltabb búvárral merüljön. Így Lóri Andrással, jómagam Tiborral , Zoli pedig Atival merült (micsoda páros!). Csoportos merülést terveztünk és a csapat becsületére legyen mondva ezt végig maradéktalanul végre is hajtottuk. Annak ellenére, hogy idõnként és helyenként bizony nem sokat lehetet látni. Úgy terveztük hogy megkeressük a tó ezen részének legmélyebb pontját mivel a két tagjelöltünknek még nem volt 20 m alatti merülése.

Annak ellenére, hogy Leóék elmagyarázták a tanpályát, bizony sok helyen nem tudtuk merre is menjünk, olyan sok volt az elágazás. Végül megtaláltuk a legmélyebb pontot, ami 28 méter volt. A víz ott dermesztoen hideg volt (6-7 fok) és csak ekkor bántam igazán hogy kesztyû nélkül merültem... A parton "beígért" víz alatti tereptárgyak nagy részét felleltük, azonban élõvilággal nem nagyon találkoztunk. A part menti sekély vízben azért "összefutottunk" néhány apró halakból álló rajjal. Végül a biztonsági megállóval együtt 36 percet merültünk. A vízbõl kijõve  néhány meglepetés ért bennünket. Egyrészt  megláttuk Leót beöltözni egy tekintélyes létszámú hölgykoszorúban, ami azt (is) bizonyítja hogy kis hazánkban még mindig nagy népszerûségnek örvend ez a szép technikai sport. Másrészt kellemetlen meglepetés is ért, mert Leó is elfelejtette a bográcsot elhozni... Nem kellett azonban elkeserednünk, mert a gyõri búvárok egy másik autója is a tó felé tartott, s az már hozta a fõzõ edényt. Ezért úgy döntöttünk, hogy amíg az megérkezik,  addig merülünk még egyet. Ez az ötletünk már nem aratott mindenkinél osztatlan sikert...Így végül Lórival és a két "újonccal" készülõdtünk a második merülésre. (Zoli szokás szerint már a délutáni fészkét kereste az alváshoz, Ati pedig jó szokásához híven "állt a tóparton és nézelõdött".) Mi pedig elindultunk a második merülésre. A tervünk az volt, hogy gyorsan elérjük a legmélyebb pontot amely 30 méter, majd lassú felemelkedés a sekély tóparthoz és ott végignézzük a nádas melletti élõvilágot. A terv azonban borult, mivel a sok elágazás miatt kissé eltévedtünk és így nem találtuk a mélységet. Tibornak a levegõkészlete is megcsappant, így a tervezettnél hamarabb kellett felemelkedni és csak 24 percet merültünk, az elért legnagyobb mélység 15 méter volt. (Gyakorlásnak jó volt...)

Mire kiértünk a vízbõl és levetkoztünk, addigra megérkezett a bogrács, így neki tudtam látni a fõzésnek, ami jó volt, mert addigra mindenki megéhezett. A bográcsnak való már - szerencsére - elõ volt készítve, így csak össze kellett állítani és odatenni a tûzre.

Mindenki ott állt a tûz körül (nem mintha fáztunk volna) és drukkolt hogy mikor készül el. Egy órányi rotyogás után már a pityókát is bele lehetett fõzni a gulyásba és így gyorsan elkészült. Mindenki jó étvággyal kezdett falatozni (már amennyiben lehetett azt falatozásnak nevezni) és gyorsan eltüntettük a bogrács tartalmát. (Azt mondták a többiek, hogy megtartanak szakácsnak. Ezek szerint ízlett a fõztöm.)

Elindulás elõtt még maradt idõnk egy laza fürdõzésre a - part mellett - kellemes hõmérsékletû vízben. Sajnos gyorsan eltelt a nap, s indulnunk kellett haza, hiszen azért még 200 km autózás várt ránk. Úgy gondolom ez a túra is méltán kerül bele a "jó kis túra volt" kategóriába.

(Lejegyezte : Garamvölgyi Csaba
Fotók: Garamvölgyi Csaba és Székely András)

Máltán jártunk - képes beszámoló
2009. október 9-16.

Parton	Parton - madártávlatból
A Madonna alatt merültünk...	Parton Gozon, a Belső-tengernél
Készülődés	Nem mindig egyszerű a vízbejutás...
Félig a tengerben	Merül a csoport
Halak és a búvár a Rozi tug roncsnál	Minden rendben!
Merülőpár	Erős áramlásban az Um el Faroud orrában...
A víz elhagyása sem mindig egyszerű…	Kirándultunk is...
Egy tipikus máltai utca	A legnagyobb megalitikus templomnál is jártunk...
Egy kis frissítő...	Egy csoportkép a sok közül...
Esti program: a merülésnyilvántartó könyvek kitöltése	Máltai emlék...

Visszamegyünk!

(Felszíni fotók: Kollár Barbara, víz alatti felvételek: Nagy Gábor)