Szezonnyitó merülés(ek)…

Éves túratervünkben szezonnyitó merüléseiként a Palatínus-tónál a Búvár múzeum felújítását terveztük. A tavaszias tél némileg megviccelt bennünket, de egyúttal a tó élovilága bizonyította, hogy befogadta az emberkéz alkotta új „környezeti elemet”, a Múzeumot. Az élovilág azért viccelt meg bennünket, mivel általában télen „visszavonul”, s az alsóbbrendû (bocsánat a víz alatti élõvilág képviselõitõl!) növények és állatok száma, mennyisége jelentõsen lecsökken. Nos idén nem így volt, legalább is az apró kagylócskák tömege jelent meg a tóban, s ami – számunkra – a kellemetlenebb hírt eredményezte a Múzeum ketrecét, tablóit és a kiállított tárgyakat vastagon beborították. A kagylókon kívül a zöld moszat is „kirobbanó” formába került a télen, s amit a kagylók nem leptek el, azt ok borították be. A moszatok sajátos és érdekes jelenségeket is okoztak:, talán a legviccesebbnek Géza búvár 10-15 centiméteres zöld haja tûnt. Ezek az élõlények, no meg még ki tudja mi más, barnás, apró, de nagyon tapadós izék tömegei – melyek szintén mindent elborítottak – jelezték, hogy „szívesen látják” a víz alatt az új jövevényt, a Múzeumot. Az, hogy a „tavaszi nagytakarítás” elõtt mi fogadta a T. Látogatókat némiképpen érzékeltethetik Szabó Tamás búvároktató (Spartacus SE Búvárszakosztály) víz alatti fotói…

A meglehetõsen „barátságtalan” állapotok miatt úgy döntöttünk, hogy a Múzeumba elhelyezett tárgyakat kiszereljük, megtisztítjuk, illetve újjakra cseréljük, egyúttal beillesztjük az új adományokat. Munkánk megkönnyítése érdekében az esztergomi búvárok a ketrecet a part közelébe hozták. (Köszönet munkájukért, amit jól átgondoltan, megtervezetten gyorsan végeztek el.) Kellemes idõjárási viszonyok között, úgy 12-14 fokos vízben kezdtük a búvármunkát. Érdekes, hogy a vártnál gyorsabban haladt mind a tisztítás, mind pedig a kiállított felszereléseket tartó panelek leszerelése. A partra hozott elemek tisztítása meglehetõsen kilátástalan feladatnak tûnt, de végül is eltûnt moszat, alga, kagyló… A következõ szép hétvégén Pünkösdkor a megtisztított, újraszerelt panelek visszaszállítása, visszaszerelése következett… (A fotókat Czekó Mónikától kaptuk. Köszönjük!)

A visszaszerelés is gyorsan, lendületesen haladt, majd a már Múzeum emelésben, víz közötti lebegtetésben, úsztatásban és süllyesztésben nagy tapasztalattal rendelkezõ esztergomi búvárok az új helyére szállították a ketrecet.

Hátra van még egy-két apró munka, mivel hiányzik néhány felirat a mit el kell helyezni, s egy nyitás elõtti „portörlés”… Rövidesen azt is elvégezzük…

(2007. június)

Vízi túra, kenúval Szigetújfalútól Szigetszentmártonig...

Vizitúra beszámoló

A túra rövid összefoglalása elott szeretnék mindannyiunk nevében hálás köszönetet mondani Katinak és Lórinak a túra remek megszervezéséért és lebonyolításáért.

Lóri kezdeményezésére aug. 31-szept.1 hétvégén nem a víz alatti világot csodáltuk meg kivételesen, hanem a víz felettit, melynek fõ célja Csepel sziget alsó felének megkerülése túrakenuval, majd vissza evezés a soroksári Dunán Szigetszentmártonba.
A résztvevõk: Kati, Lóri , Gábor, Móni, Csaba, Ági és én és végül de nem utoljára - Gyilkos is velünk jött a nagy útra.
A kis kompánia két részletben érkezett meg, Móni és Gábor még pénteken leutazott Lóriékhoz, és szalonnasütés és különféle szeszes italok diszkrét fogyasztásával alapozták meg a másnapi(másnapos) hangulatot. Csaba, Ági és én szombat reggel csatlakoztunk, bár Csaba és én is voltunk már Lórinál sikerült nekem is, Csabának is különféle vargabetûk beiktatásával célba érni, mi például elõször a tököli fegyintézet egyik (külsõ) oldalának megtekintésével kezdtük a napot utána a következõ falu egyik vegyesboltban töltöttük fel hiányos élelmiszerkészletünket. A reggeli nagy egymásratalálás és üdvözlés után nekiláttunk a szendvicsek elkészítéséhez és a kocsikba pakoltuk a cuccokat. A kenut és a kisérõ motoros ladikot az újfalúi dunaparton tettük vízre, miközben a lányok rögtönzött divatbemutatót tartottak az elõkerülõ citromsárga, narancssárga és piros mentõmellényekkel. Rövid eligazítás után, mely alatt mindenki elsajátította az evezés, egyensúlyozás, hullámvétel fortélyait kisebb vita alakult ki az üléssorrend és melyik oldalon ki szeret evezni témakörben, majd amikor minden tisztázódott nekivágtunk folyónak. Szerencsénkre az idõjárás megkegyelmezett nekünk és verõfényes napfényben tudtunk lapátolni, ráadásul a hajóforgalom is minimális volt, így nem kellett uszályok között szlalomozni.
Az elsõ evezõscsapat Kati, Ági, szerény személyem, Gábor és Lóri összeállításban szerepelt, míg a kisérõladikban Csaba és Móni kucorgott és pöfékelték ránk a nem túl kellemes gázolajszagot. Evezés során volt alkalmunk megfigyelni, hogy a Duna mellett milyen sokfajta vizimadár lelt élõhelyre és viszonylag háborítatlanul fészkelnek a Csepel félsziget e lakatlan részén. Elsõ kitérõnk egy kis öböl volt a tulsó oldalon, abban a reményben eveztünk oda, hogy felfedezzük az eddig nem ismet Dél-Nyugati Átjárót, de csalatkoznunk kellett, mert egy öböl mélyén sziesztázó vizirendõr bárkáján kivül más érdekeset nem találtunk.
Némi izgalomra adott okot, hogy lefulladt a motoros csónakunk és a többszöri próbálkozás és némi hangzavar esetleg megzavarhatja rendõr bácsink álmát, de végül is sikerült folytatnunk az utunkat.
Az elsõ komolyabb megállónk Lórévnél (adonyi komp) volt, ahol kiszálltunk, elintéztünk folyó ügyeinket, vettünk jégkrémet és elsétáltunk a Zichy emlékkápolnához, melyrõl Csaba remek képeket készített. Folytatva utunkat a folyón lefelé és kicsit reménykedve, hogy a következõ beugró már a sziget csücske lesz, Lóri lehutötte lelkesedésünket, hogy a amíg nem lájuk Dunaújvárost és az épülõ gumigyár sziluettjét, ne reménykedjünk. Közben összekapaszkodtunk a kisérõ ladikkal és vitettük magunkat, mert szép dolog a lelkesedés, de haladni is kéne, így csaltunk kicsit a távból.
Kulcs faluhoz közeledve , több laguna szerû öblöt fedeztünk fel némely páratlan gazdag folyami kagyló teleppel rendelkezett.

Végül elérkezett a várva várt pillanat : felbukkant a sziget csücske és rövidesen a tasi zsilipnél találtuk magunkat ahol gyorsan kikötöttünk. Kikötés után meg kellett állapítsuk, hogy a zsilip nem mûködik, úgyhogy a nap legnehezebb szakasza elõtt állunk, mivel át kell cipelni a felszereléseket a soroksári Dunára. Mielõtt ezt megtettük volna, ellátogattunk a tasi halászcsárdába ahol megebédeltünk és söröztünk egyet, míg kinn egy zivatar elvonult felettünk. Teli hassal, jó hangulatban szépen átvittük a két hajót és a felszereléseket a soroksári Dunára és vízre tettük azt. A szállítás során megtörtént az elso és egyetlen baleset is: Kati véletlenül belelépett a tartalék gázolajtartály kiöntõ csonkjába és csúnyán lehorzsolta a lábát , de derekasan tûrte a fájdalmat és némi vérveszteség után már együtt viccelõdött velünk.

A felfelé úton változott az evezõk személye: Lóri és Kati átült a ladikba, míg Csaba és Móni csatlakozott a gályázók csapatába. Hamarosan rá kellett döbbenünk saját fizikai erõnk korlátaira és hálát adhattunk Lóri bölcs elõrelátására, hogy szerzett egy motoros kisérõhajót. A soroksári Dunán már erõs oldalszéllel és jelentõs hullámzással kellett szembesülnünk és rövidesen feladtuk a harcot a természet erõivel szemben és engedtünk a kényelem csábításának: vontára fogtuk a kenut és a lapátokat elfektetve szemléltük a tájat. A vontatás másik oka az volt, hogy eléggé kifutottunk az idobõl és a mártoni megérkezés így is az esti órákra vártuk.
Itt a tájat már nem a háborítatlanság, hanem a különféle vízparti házak és stégek egyvelege tarkította. Külön élmény volt néhány horgászstég megszemlélése, Fábry dizájn center számára felülmúlhatatlan alkotások bukkantak fel, némelyik egy rozzant buszmegállóra, a másik egy sebtiben kitelepített hajléktalan szabad ég alatti szükségkonyhájára emlékeztetve.
Mivel többször is viszonylag közel hajóztunk el (10-20m) a mualkotások mellett tovább mélyítettük a legendás búvár-horgász barátságot, mivel utóbbiak keresetlen szavakkal nehezményezték önkényesen bójákkal kijelölt horgászterületük megsértését.
Egy rövidebb megállót engedélyeztünk magunknak, amikor is a Petofi fa mellett kikötöttünk és Döbrögi módszerrel megpróbáltuk átölelni, illetve megszemléltük a költõ és szüleirõl készített faszobrokat.
Az evezés során a nádasok mellett további érdekes vizimadarakat láttunk, illetve egyszer egy hal kb. 1 m magasságra ugrott , "rabolt" mellettünk, nem kis riadalmat okozva a lányok körében.
Ráckevét megcsodálva a vízrõl, alábbhagyott a szél, de késésben voltunk, így tovább vontattuk magunkat és gyönyörködtünk a naplementében. A mártoni megérkezést és a kipakolást már így is csak szürkületben tudtuk elvégezni és utána Lóri és Kati vendégül láttak minket egy kis esti teázásra, és abban egyetértettünk, hogy egy csodálatos kirándulás részesei lehettünk.

Némileg felmelegedve a teától elbúcsúztunk egymástól és hazaindultunk azzal a tudattal, hogy a túra felejthetetlen emlékét sokáig õrízni fogjuk.

(Tóth Dávid)

2007. augusztus

Még a késõ tavaszon történt… A Szakosztály egy kisebb túracsoportja „felfedezte” a vörös-tengeri Brothers-szigetek víz alatti világát…

* * *

Valamikor réges-régen az egyik legnépszerûbb hazai, közös merüléseink közé tartoztak az éjszakai merülések. Nos ez a hagyományunk némileg megkopott, melynek azaz egyik oka, hogy a tengerjárások alkalmával igyekszik mindenki ebbõl az érdekes merülési „formából” is kivenni részét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy évente egy-két-három (?) alkalommal ne szerveznénk „hivatalos szakosztályi éjszakai merüléseket”. Idén a „sötétség birodalmát” a Palatínus-tóban kerestük fel. Valójában semmi „igazi különlegességet” nem láttunk, tapasztaltunk, de egy kellemes, jó hangulatú merüléssel idéztük fel e „specialitás” elméleti és gyakorlati ismereteit.