Az első búvártúra. Az újonnan alakult Kutatócsoport elsö búvártúrája a megalakulást követö napon, 1965. március 27-én indultak tagjai – Katonka Imre volt a túra- és merülésvezetö –, az akkori idök legkedveltebb hazai merülöhelyéhez, a Tatai Fényes-forráshoz. A két napos túrán a szinte kivétel nélkül minden tag részt vett, söt sokan elhozták barátaikat, kedvesüket is.

Délegyháza	1965. Délegyháza, repülõgép roncskeresés

1965. Az elsõ adriai túra	1966. Jég alá merülés a Feneketlen-tóban	Házi készítésû, autópumpával tölthetõ légzõkészülék

Abban az idöben azonban mások voltak a lehetöségek a sajátos viszonyok, a felszerelések szükössége, a szerény töltési lehetöségek miatt. A korszak búvár lehetöségeit jól jellemzi, hogy a Kutatócsoport igen lelkes, fiatal és aktív tagjai a megalakulás évében összesen 10 óra 28 percet, az elkövetkezendö esztendöben 82 óra 42 percet merültek 22 túra (25 készülékes túranap) alkalmával. (A Kutatócsoport létszáma 1966. elején 26 fö volt.) Azt is tudni kell, hogy abban az idöben sokkal nagyobb „divat” volt a szabadtüdös merülés, s nem lepödött meg senki, ha mondjuk egy háromhetes tengeri túrán a készülékes merülés ideje alig érte el a két órát…
Sajnos, a korabeli merülési dokumentumok, túra beszámolók meglehetösen kevés számszerü adatot tartalmaznak a szabadtüdözéssel eltöltött „merült” órák számáról, mert talán sokkal jobb és teljesebb képet kaphatnánk elödeink teljesítményéröl…

A DELFIN elsö másfél évtizedének túráiról álljon itt egy összefoglaló a DELFIN STORY-ból…

TOVÁBB >>>
(PDF)

Az elözöekben utalás történt a túrajelentésekre, beszámolókra. Nos ezek a „dokumentumok” nem újkeletü találmányok, a Szakosztály megalakulásától kezdve használt merülési nyilatkozatokat, merülés nyilvántartó lapokat, söt vastag, kemény6kötésü füzetekbe túranaplót is vezettek. (Talán a legérdekesebb ilyen dokumentum a Molnár János-barlang merülési naplója, melybe fotók, rajzok, térképek, megjelent cikkek is bekerültek…)

A „papírok” kapcsám érdemes azt is megemlíteni, hogy a DELFIN összeállította saját elhatározásából a maga „Túra és merülési Szabályzat”-át. A kis füzetecske 1977-ben készült el – s bár mennyire hihetetlen – a Szakosztály minden egyes tagjának egyetértésével… (A Szabályzatot 1992. áprilisában a Szakosztály tagsága megújította, megerösítette.) A delfines búvárok elsök voltak a hazai búvárok között, akik a nemzetközi gyakorlatban kötelezö merülésnyilvántartó könyv használatát megkezdték (1976.).

A hazai búvárok körében igen komoly igény merült fel a nemzetközi búvárminösítések iránt. Sajnos a Magyar Könnyübúvár Szövetség a jól elökészített CMAS búvárminösítés bevezetését egyre csak halogatta, majd végérvényesen „levette” a napirendröl. Ezek után a szabályokat kidolgozó Amphora és Delfin vezetöi úgy döntöttek, hogy házi tanfolyamaikat a CMAS irányelveiknek megfelelöen tartják és az eredményesen vizsgázóknak CMAS 1-2 *-os minösítést adnak. Az abban az idöben kiadott, kétnyelvü búvárkártya az alábbi formájú volt:

A szocializmus utazási és valuta „korlátai” sokáig nagy nehézséget jelentettek a búvárok által vágyott tengerekhez történö utazásokban. (Persze, mint mindenben a szocializmusban, e kérdésben is lehetett – kellett – kiskapukat keresni, s a búvár, ha nagyon akar valamit, azt el is éri… Vagy nem…) Igaz, ezek a nehézségek számos kudarcot is hoztak, azonban a két-három évenkénti tengeri túra elérhetö volt. Ebben az idöszakban a tenger a kék Adria volt, melynek szebbnél-szebb, s akkor még számos helyen érintetlen részeit fedezték fel, merülték be a delfines túrák tagjai…

Ha tél akkor jég alá merülés…

Voltak szakosztály túrák Görögországban, Bulgáriában, söt tagjaink eljutottak csoportos turista utakon a Földközi-tenger számos partszakaszára. S persze voltak, a magyarországi tavak, Ecséd, Ócsa, Délegyháza, Mályi, Nyéki-tó, Gyékényes, Csepel sóderbányái, s sorolhatnánk hosszan. A delfines „büszkeség” mondatja, hogy egy felhagyott müvelésü csepeli bányató sokáig a „Delfin-tó” büszke nevet viselte, igaz, nem hivatalosan, mivel a szakosztály tagjai „fedezték fel” és vették – képletesen – birtokba búvármerülésekre. (Több Delfin Kupát is itt rendezett a Szakosztály.) Ezeknek a súlyosan korlátozó körülményeknek azonban volt „jó oldala” is: ebben az idökben nem nagyon lehetett olyan hangokat hallani, hogy: „… csak nem gondolod, hogy egy mocskos tóban fogok merülni?”

A csepeli Delfin-tó

Valójában az 1980-as évek elejétöl-második felétöl egyre több és szebb helyre jutottak el a magyar búvárok, s így a DELFIN is. Tágultak a lehetöségek, s lassan megismertük a távolibb tengereket is, s a Szakosztály tagjai szervezett túra keretében eljutottak minden búvár vágyainak helyszínére, a Vörös-tengerre. S ezzel az úttal jelképesen megnyíltak a lehetöségek – persze ehhez kellett az is, hogy a rendszerváltoztatás lebontsa a vasfüggönyt – tagjaink – egyénileg, vagy kisebb csoportokban – bejárták a világtengereket a Bahamáktól Ausztráliáig. S maradt az Adria, amit akár egy hétvégére is fel lehetett keresni, persze évente többször. A DELFIN tagjai az adriai merüléseire, felfedezéseire az 1990-es évek második felében – gyakran – a Calipso vitorlással, majd az Aquarius motoros hajóval indultak…

Calipso	Aquarius

Sokat változott a negyven év alatt a szemlélet is – persze nem csak a búvárok körében – napjainkra nincs szigonnyal vadászó, vagy sonkakagylókat gyüjtö tagunk. Állíthatjuk, hogy a DELFIN búvárai fokozott figyelmet fordítanak a víz alatti- felszíni környezet védelmére, megóvására… Tudjuk, a sok kis tett összegezödik, s lehet – kell lennie – eredményének…

Álljon itt a továbbiakban az elmúlt évek szakosztály túráinak élményeit felelevenítö néhány kép…

Dunaegyháza – búvártanfolyamok, gyakorlások

Lakitelek, Népföiskola – gyakorlás a merülötoronyban

Gyékényes – merülés elötti eligazítás