Valószínüleg kevesen vannak köztünk, akik nem Cousteau filmjeit jelölnék meg a búvárkodással kapcsolatos alapélményként. Én sem vagyok másként. Gyermekkorom nyarai a tatai Öreg-tóban egy orosz búvármaszk társaságában teltek. A víz zöld volt, látni nem lehetett, a gumi állandóan felmarta az arcomat, de nagyon szerettem. Aztán 30 év kihagyás után jött Varga Ati barátom, mondván, hogy Ö már végzett búvár és milyeneket merül. Attól a meglehetösen zavaros és kétségbeejtö élethelyzettöl, melyben akkor voltam, kevés dolog állt távolabb, mint a víz alatti csend és nyugalom. Úgyhogy belevágtam.
2001-ben Kollár K. Attila oktatása, vezetése mellett, Horváth Misi „tanulópárjaként” indult a dolog. És tart lényegében azóta is…
2004-ben szereztem meg a kétcsillagos minösítést, valamint az éjszakai szakbúvár minösítést.
A Delfin Búvárklubba a klub tagjaival töltött harmadik Vörös-tengeri szafari után 2004-ben léptem be. Sajnos, mivel szabadidövel folyamatosan igen rosszul állok, sem a klubélettel, sem a merülésekkel nem tölthetek annyi idöt, amennyit szeretnék.
Ötvenegynehány merülésem van, ezek kétharmada a Vörös-tengerhez kötödik. Ideköt eddigi legnagyobb víz alatti élményem is, mely a 2004-es novemberi St. John’s szafarin „a” mantával történt találkozás.
Az alap felszerelések közül légzöautomatával és computerrel nem rendelkezem.
Köszönet, Mindannyiótoknak akik eddig segítettetek, remélem még sok közös élményben lesz részünk.

Dr. May Zsolt