MUNKA
|
„A búvárkodás közismerten technikai sport, ami azt jelenti, hogy ehhez speciális felszereléseket, müszereket és eszközöket kell beszerezni, szinte csak külföldröl, és drága pénzen…” írta a DELFIN STORY-ban (1980) Bori Béla a „Búvármunkák” c. fejezetben. Érdemes tovább olvasni az írást, hiszen egy igazán illetékes búvár tollából származik, aki az adott idöszakban maga is hivatásos búvárként dolgozott, s több, mint 15 évig volt a DELFIN búvármunkákért felelös vezetöje. Hogy látta akkor jeles és kiváló búvártársunk a búvármunkákat, azok hatását a DELFIN-ben, mintegy húsz évnyi búvár múltra, búvármunkák tapasztalataira és klubtagságra visszatekintve? Írásában megfogalmazott általános gondolatok nem csak a DELFIN-re, de szinte minden abban az idöben müködö búvárklubra igaz volt… Bori
Béla: Búvármunkák TOVÁBB
>>> S az elkövetkezendö években is dolgozott a DELFIN, megrendeléseinek száma és a munkák nagysága egyre növekedett. Dolgoztunk közel húsz éven keresztül a Fövárosi Vízmüveknek, ahol a „legjellemzöbb” munkánk a csápos ivóvíz kutakat vizsgálata volt.
A Tiszaújvárosi (akkor Leninváros) Höerömü felépítésének összes búvármunkáját elvégeztük. Az itt az erömüvek-vízkivételi müvek területén szerzett tapasztalatainkat jól hasznosítottuk a Paksi Atomerömü búvármunkáinál, a korábbi jó tapasztalatok alapján az Erömü Beruházó Vállalat gyakorlatilag az építés során jelentkezö összes búvármunkát Szakosztályunkkal végeztette.
Az erömüvekben végzett búvármunkák sorából a rendszeres és évek hosszú során tartó Százhalombattai höerömü munkálatait sem szabad kifelejteni. S idöközben a Szakosztály barlangi búvárai révén egy új munka is a kínálatba került, a kötéltechnikával végzett ipari alpinista munkák.
Az elsö ezek közül az IPARTEV belsö homlokzatának festése volt, amit számtalan más köteles munka követett. Ezek közül az Árpád-híd felújítási munkálatait érdemes kiemelni. Talán a legérdekesebb és a hazai búvárgyakorlatban egyedülálló munkánk volt a Hídépítö Vállalat megrendelésére a Hévízi-forráskráter tisztítási munkáihoz egy víz alatti házat terveztünk, készítettünk s több, mint fél éven keresztül üzemeltettünk Maróthy László irányításával. (E munka alkalmával nagy hasznát vette a DELFIN a NON STOP MERÜLÉSEK során szerzett tapasztalatainak.)
A Soproni Sörgyár kútjai, a Duna medrében húzódó vezeték fedettségének vizsgálata, a legkülönfélébb vízkivételi müvek ellenörzése, tisztítása mind-mind érdekes, de általában nehéz munkák voltak.
A legnagyobb kihívást talán az MTA Botanikai Kutatóintézet festöi Vácrátóti Arborétum az elözö negyven évben eliszaposodott tavainak, patakjainak tisztítása volt, a folyamatosan végzett munka közel két évig.
Persze a „nagy munkák” mellett voltak kicsik is, amit ugyanolyan lelkesedéssel és szándékunk szerint becsülettel végeztünk, irtottunk hínárt a Balatonban, állítottunk és bontottunk fürdöstégeket, kerestünk vízbe esett (dobott) tárgyakat, télen-nyáron a MAHART rendelkezésére álltunk, s a hajócsavarok által felkapott drótkötelektöl szabadítottuk meg a kisebb-nagyobb vízi jármüveket, és… és hosszan lehetne folytatni a felsorolást.
Az évek során szakosztályuk tagjainak egy része nagy tapasztalatra tett szert a búvár- és ipari alpinista munkák terén. Ez persze azzal is járt, hogy amikor a jogi lehetöségek megengedték tagjaink egy része saját, hasonló vállalkozást indított, ami egyesekben ellenérzést – jogosan? – is keltett. Ez azonban még nem okozott volna komoly törést a szakosztályi munkavégzésben, de az FTSK úgy döntött az 1980-as évek végén, hogy az egyesületi munkákat egy kisebbségben, az Egyesület tulajdonában lévö vállalkozásba viszi ki. Lehetett ez jó szándékú döntés, de mint tudjuk, a pokolhoz vezetö út is jó szándékkal van kikövezve… Lényeg az, hogy a kísérlet nem váltotta be a hozzá füzött reményt, s néhány évvel késöbb már a Szakosztálynak sem megrendelöi, sem munkái, s ami a legfontosabb a DELFIN keretében dolgozni, búvármunkát végezni akaró tagjai sem maradtak… Gyakorlatilag tehát az 1990-es évek elején-közepén teljesen megszüntek a DELFIN-ben a búvármunkák. Igaz, az is, hogy addigra megváltoztak a búvárkodás körülményei, lehetöségei is, és a búvárklubokkal kapcsolatos elgondolások, elvárások is…
* * * ÚJRA BÚVÁRMUNKA! Valamikor réges-régen, vagy húsz évvel ezelött, de lehet, hogy még annál is régebben mindennapos volt a DELFIN-ben, hogy búvármunkákat végeztünk… Azután megszüntek a búvármunkák. Az, hogy miért történt ez így, mi volt a kiváltó ok, az olvasható a Világhálós oldalunk egy másik helyén, tehát itt és most erröl nem kell magyarázkodni. „Felnött” tehát egy új DELFIN-es „generáció”, akik nem is kóstoltak bele a búvármunkák sürüjébe, az iszapba, a szivattyúban, a sodró vizü folyókban történö munkamerülésekbe, a „0” látótávolság melletti vizekben történö tapogatózós felderítésekbe, a zsilipek, szivornyák lezárásába, tisztításába, a kutakban történö merülésekbe, a hajócsavarokról történö drótkötél eltávolításokba, a víz alatti építésekbe-bontásokba, s hosszan sorolhatók a korábban végzett különbözö munkák. Most mégis úgy hozta a sors – no meg az ötletgazda – hogy újra dolgozunk a víz alatt. Igaz, hogy nem egy hagyományos búvármunkát végzünk pénzért, hanem egy magunk kitalálta, érdekes és egyedülálló vállalkozásban veszünk részt. Úgy történt, hogy még az elmúlt évben született meg általam (KKA) az ötlet, mi lenne, ha építenénk egy víz alatti búvármúzeumot. (Lehet, hogy a múzeum kifejezés túlzás, ezért a „létesítmény” a szerényebb „régi búvárfelszerelések kiállítása” elnevezést kapta.)
Az ötletet – búvárklubokban megszokottaktól eltéröen – a DELFIN tagjai közül senki nem „hurrogta le”. Igaz, nem is kellett azonnal bármit is tenni, legfeljebb gondolkodni, ötleteket feldobni, vagy elvetni. Azután telt-múlt az idö, s mindenki belenyugodott, hogy ez a nagy gondolat is elhal, hasonlóan sok máshoz… A kishitüek azonban tévedtek! (Nem tudom, hogy voltak-e ilyenek, szerintem nem…) Az Esztergomi Spartacus SE Búvár Szakosztályának néhány tagjával egyeztettem az elgondolásomat, és az új vezetés – Stucz Antal irányításával – kedvezöen fogadta a tervezett érdekes víz alatti látványosságot. „No, majd történik valami – gondoltam – föleg, ha melegszik a víz, meg kisüt a nap…” Persze közben gondolkodtam, rajzoltam, keresgéltem, gyüjtögettem is, de nagy lépések nem történtek.
Csengett a telefonom, s Anti tájékoztatott, hogy elkezdik a víz alatti múzeumot befoglaló ketrec elkészítését. Innen komollyá vált a dolog, fogalmazhatok úgy is, hogy „élesben mentek a dolgok”. Újabb gyüjtögetés, egyeztetés, tervezés, találkozók, tisztogatás, áttervezés, még sem így, vagy mégis?... Majd elkezdtük fiammal, Krisztiánnal építeni a kiállítás anyagát. Nem mondom, hogy nehezen ment, de általában a gondolat gyorsabb és egyszerübb – nekem – mint a kivitelezés. S jött a segítség. Kapóra jött a kiállítási anyagban a „gyüjtöszenvedélyem”, Garamvölgyi Csaba, Józsa Zoltán, valamint Székely László, Maróthy László, Medek Miklós – egykori DELFIN-es búvártársaink – adományai. (Köszönöm a DIVEX Sportáruháznak a kiállítási tárgyak elhelyezéséül szolgáló alap panelekért!) Lassan, pontosabban meglepöen gyorsan összeállt a kiállítás anyaga, s az esztergomi búvárok jóvoltából a kiállító ketrec. (Azért kell ketrec, mert igaz, a régi búvárfelszerelések maguktól nem igen jönnek ki, de mégis bizalmatlan az ember, nehogy valaki biztassa, söt, esetleg segítse, ösztönözze azokat a helyük elhagyására… Elnézést, ha rosszhiszemü vagyok…Viszont van élettapasztalatom…) S eljött az elsö igazi búvármunkanap 2006. április 29-én, szombaton, amikor a vízben, víz alatt tevékenykedünk, dolgoztunk…
A ketrec vízre helyezése, úsztatása, elsüllyesztése – az esztergomi búvárok által – úgy ment, mint ahogyan elgondolták. (A kétkedöknek írom, teljesen tervszerüen, minden a legnagyobb rendben történt.)
Stégre raktuk a kiállítási tárgyak egy részét, s kellemes szembe szélben behúztuk-betoltuk a parttól nem igazán közel lévö helyszínre. A lekötés, a részben felszerelt kiállítási egységek levitele nem jelentett semmi gondot. (Igaz, volt a víz , vagy 13 Celsius fokos, de a munka izgalma miatt – az elsö 2-3 percében – nem is éreztük a hideget.)
A bejárat, a ketrec – melynek átlójánál lévö rácsot dekoráltunk – nem is tünt túl szüknek. A látás is – föleg kezdetben – kiváló volt. Az egyik elem, a másik után került a helyére.
Egy idö után azonban a rögzítéshez használt kábelkötegelök, mintha megbokrosodtak volna. Valahogy nem akarunk beletalálni abba a picike nyílásba. S ahogyan telt az idö, ez egyre nehezebb feladat volt. Gyorsan rájöttünk, nem kézügyességünk romlott, vagy a hideg víztöl szükült össze a nyílás, hanem a kezünk kezdett remegni… Lassan a stégröl elfogytak a táblák, felszerelések, s az ideiglenes tároló helyként használt ketrec tetö is kiürült… A látótávolság sem a kezdeti volt már… Körbe úsztuk a félkész „müvet”. Szerintem még így is jól látható volt minden. (A kétkedöknek annyit, hogy, mint látják van róla fénykép.) Mintegy 50 perc víz alatti végzett munka után újra a felszínen voltunk…
A következö nap folytattuk – a korábbi tapasztalatok alapján – a múzeum berendezését újabb felszerelések elhelyezésével.
Gond csak Géza búvárral, a szovjet állandó térfogatú búvárruha-babával volt. Nem akart lemerülni! Nem baj, akart, nem akart, levittük! Megadta magát, mind két karját magas tartásba emelte, teljesen elhagyta magát, de türte, hogy betuszkoljuk a ketrecbe. Megadta magát, vagy sem, mindegy, „kikötöttük”, majd kezeit is természetes helyzetbe hoztuk: lekötöttük. (Szerencsére kiabálni nem tudott…)
Ötven-hatvan perc alatt újra végeztünk…. Elégedettséggel és ismét fázós kezekkel nyugtáztuk, hogy a kiállítás döntö többsége elkészült…A stég kifelé történö húzása aznap mintha gyorsabban ment volna…
Szombaton folytatjuk a munkát… „Nyugtával dicsérd a napot!” – tartja a régi, népi, bölcs mondás, de eddig jól sikerült a múzeum építés. Mi az, hogy sikerült? Nem sikerült, így akartuk! Körültekintö tervezés, víz felszíni- és víz közötti szállítás, emelés, süllyesztés, víz alatti szerelés zárttérben – a régi „szép idökre” emlékeztetö búvármunka ez a javából. Újra! Reméljük sok új és régi búvár tölt majd el kellemes perceket a 20-30-40-éves felszereléseket szemlélve. Tudomásunk szerint a világon sehol sincs víz alatt hasonló létesítmény, víz alatti múzeum, vagy kiállítás, tehát sikerült megint – oly hosszú idö után – egy igen érdekes programot kitalálnunk és közösen meg is valósítanunk… Május 6-án, szombaton befejeztük a búvármúzeum építését... A búvármúzeum építési búvárunka résztvevõi:
Fotók:
Szabó Tamás, Schreiner Lóránt, Kollár
Krisztián 2006. május Szezonkezdõ
merülések - Búvármúzeum karbantartással
Az FTSK DELFIN Könnyûbúvár Szakosztály tagjai a búvárszezon nyitásaként a Palatínus-tóban lévõ, már negyedik éve látogatható Búvármúzeum karbantartására szerveztek egy merülés sorozatot. A delfinesek elmondása szerint, az elmúlt évekhez hasonlóan a múzeum tisztítását "közhasznú" feladatnak tekintik. Ugyanakkor ez gyakorlásra, bemerülésre is egy jó lehetõség, mely alkalmas a felszerelések kipróbálására, a gyakorlat felfrissítésére és - mai szóhasználattal élve - a csapatépítésre is. A múzeum-karbantartás fizikailag nem megterhelõ munka, sokkal inkább türelemjáték a kiállított felszereléseken megtelepedett moszatok, kagylók eltávolítása. A tisztogatás ugyanakkor figyelmet is igényel - mely esetenként a felkavarodott vízben nem túl könnyu feladat -, nehogy megsérüljenek a 20-30-40 éves felszerelések. A munkát nehezíti, hogy a legtöbb idõt a ketrecen belül - esetenként zárt térben - kell végezni, ahol korlátozott az egy idõben tevékenykedõ búvárok száma. A karbantartás során a Búvármúzeum kitalálói (Kollár K. Attila és Kollár Krisztián) útmutatásával és közremûködésével néhány új tárgy és kép is elhelyezésre került, s megújult (illetve a közeljövõben fog megújulni) a feliratok nagy része is. A múzeum megújításában a Zöld Vonal Búváriskola két hallgatója, Pinczés Tibor és Székely András is részt vett. A Búvármúzeum idei tisztítása eddig több mit 20 órányi merülést igényelt... (KKA)
Palatínus-tó
Tavaszi (nyár elejei) merülés: közreműködünk a Búvármúzeum felújításában... (Foto: Székely András). FOLYTATTUK A BÚVÁRMÚZEUM FELÚJÍTÁSÁT... Palatínus-tó, 2011. július 30. és augusztus 6.
Most lobogtatta a szél először az új zászlónkat!
(Fotók: Garamvölgyi Csaba) |
||||||||||
