BARLANG
 Felhévíz az un. Fontana féle metszeten (1686) „Minden barlangkutató legnagyobb ellensége a továbbjutást akadályozó, a víz alá hajló barlangi mennyezet, a szifon. A technika fejlödésével egyre több lehetöség nyílt arra, hogy ezeket legyözzék. A legsikeresebben alkalmazható, de egyben a legveszélyesebb lehetöség az, hogy a kutatók búvárfelszereléssel a víz alá merüljenek és kövessék a barlang víz alatti folytatását. … Az 1960-as évektöl az Amphora Könnyübúvár Sport Club, a Ferencvárosi Természetbarátok Sportkörének DELFIN Könnyübúvár Szakosztálya és a Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztályának Nautilus Könnyübúvár Barlangkutató Csoportja szervezett merüléseket víz alatti barlangokba. Felszereléseik, valamint anyagi bázisuk fejlödésével egyre nagyobb eredményekkel és sikerekkel gazdagították a magyar könnyübúvárok és barlangkutatók hírnevét…” (Plózer István: A magyarországi búvár-barlangkutatás története és bibliográfiája (1908-1973) – Karszt és Barlang 1974. II. szám p. 55)
A hivatkozott cikk tanúsága szerint: „Debreczeni József, Maróthy László, Plózer István, Söphen László (a DELFIN Szakosztály tagjai. Szerk. megjegyzése) Subert István, Szigetvári Mátyás 1960. Májusától 1972. áprilisáig több alkalommal próbáltak behatolni a Molnár János-barlang forrásrendszerébe, de a kezdetleges felszerelés és a rendszertelen kutatás miatt kísérleteik nem hoztak új eredményeket.” „Az Esztramosi Rákóczi-barlangban az elsö ott merülö delfines barlangi búvárok (Maróthy László, Násfay Béla, Vörös János) 1968. prilis14-16-a közötti kutatótáborukban jelentös eredményt értek el: felfedezték és átúszták az un. 2. sz. tóból induló szifont, és bejutottak a levegös és pompás, színes képzödményekkel borított falú levegös ágba, amit Vörös-tenger-ágnak, késöbb Maróthy-ágnak neveztek el.” (Megjegyzés: az idézet szerkesztett változat.)”
A Tapolcai Tavas-barlangban az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején a Szakosztály több kutató-feltáró merülést hajtott végre, fotótúrát és újszerü, a kutatást segítö felszereléseket próbált ki.
A Molnár János-barlangban a DELFIN Szakosztály a tervszerü, engedély alapján történö kutatásokat 1973. április 3-án kezdte meg.
A Szakosztály nagyon komoly feladatnak tekintette a rendszeres víz alatti barlangkutatási tevékenységet: a merülések biztonsága érdekében a zárttéri merüléshez alkalmas felszerelések készítettek, szereztek be, tagjai közül többen sziklamászó- és barlangász tanfolyamot végeztek, szakirodalmat gyüjtöttek és kialakították a merülések szabályait is. A tervszerü munka elindítása, a szabályok kidolgozása Maróthy László nevéhez füzödik.
A barlangokban rendszeresen merülö delfinesek a Szakosztályon belül un. szakcsoportot alkottak, s tevékenységükröl a tagságnak, vezetésnek rendszeresen beszámoltak. Az elsö években a szakcsoport vezetését, szakmai irányítását Söphen László látta el. „Söpi” a Molnár szerelmese volt, számtalan fotográfiája egyedül álló pillanatokat örökített meg. E helyen kell megemlékezni mindenidök legjelentösebb magyar barlangi búváráról, a késöbb tragikus búvárhalált halt Plózer Istvánról, aki barlangi búvár tevékenységét a Szakosztályban kezdte, neve a Molnár János-barlang korabeli kutatásától elválaszthatatlan. A kezdetektöl a Szakosztály több tagja a barlangbúvár tevékenységröl népszerüsítö- és szakírásokat jelentetett meg a hazai- és külföldi sajtóban. Az elsö 15 év barlangi búvártevékenységéröl álljon itt a DELFIN STORY-ban megjelent összefoglaló: TOVÁBB
>>>
A magyarországi barlangi búvárkodás „aranykora” az 1970-es évek második felében kezdödött, s az 1980-as évek végéig tartott. A DELFIN búvárai ebben az idöszakban érték el a legjelentösebb eredményeiket föld alatti vizek felfedezésében. Ebben az idöszakban a barlangi merülések kiemelkedö alakja Kalinovits Sándor volt. A búvárok legfontosabb feladatuknak tekintették a barlangok mind nagyobb területeinek feltárását, megismerését. Az új beúszások után a figyelmet, szakértelmet és türelmet igénylö lassú munka, a térképezés következett. Megjegyzésre érdemes, hogy az MKBT a „Magyarország barlangtérképei” sorozatában a víz alatti barlangok közül elsöként – 1984-ben a DELFIN által feltérképezett – a térképeket Kalinovits Sándor szerkesztette és írta a kísérö szöveget – Molnár János-barlang térképdokumentációját jelentette meg.
A merülések biztonsága érdekében a barlangokban un. „fix köteleket” építettek ki a kutatócsoport tagjai, de arra alkalmas helyeken száraz, illetve víz alatti, söt úszó bázisokat is készítettek.
A DELFIN egyik kezdeményezöje és alapító – mindvégig aktív – csoportja volt az MKBT Víz alatti Barlangkuta Szakosztályának. Az évek során a barlangok feltárását kutatási engedélyek alapján, tervszerüen végezte a Szakosztály és az elvégzett munkákról, az új eredményekröl évente jelentést készítettek az MKBT és a Barlangtani Intézet részére. A víz alatti kutatások területén elért eredmények színvonalát bizonyítja, hogy a 1979-ben a „Budapest József-hegyi forráscsoport, különösen a Molnár János-barlangban végzett tudományos kutató munkáért” az MKBT Kadic Ottokár emléklapot adományozott a DELFIN-nek.
Ugyanebben az évben a DELFIN kutatási jelentése az összes barlangkutató csoportok között a II. helyezést érte el az MKBT szakmailag igen rangos Cholnoky Jenö pályázatán.
Ezekben az aktív barlangos években a saját kutatási területeiken kívül számos más „vizes” és száraz barlangot felkerestek a DELFIN búvárai, de több alkalommal külföldi barlangokban túráztak és különféle barlangi búvár rendezvényeken vettek részt, kapcsolatokat keresve és erösítve más barlangi búvárokkal. A merülések és a barlangi túrázás céljából felkeresett barlangok felsorolása szinte lehetetlen, tehát még kísérletet sem teszünk…
Sajnos a külföldi kapcsolatok építését megnehezítette – gyakorlatilag ellehetetlenítette –, hogy az akkori törvények értelmében külföldiek – lehettek akár szomszédos szocialista országok tagjai is – csak bonyolult, különleges engedélyekkel kereshettek fel magyar barlangokat… A hazai barlangi életben mindig érdekes színfoltot jelentettek a barlangi találkozók, barlangi versenyek. A delfines barlangbúvárok felkészültségét bizonyította, hogy több szárazbarlangi versenyen elökelö helyezéseket értek el, s maguk mögött hagytak „igazi” barlangász csoportok tagjaiból álló csapatokat… A Szakosztály búvárai 1989-benaktívan részt vettek a X. Speleológiai Világkongresszus barlangi merüléseinek megvalósításában, lényegében a legtöbb külföldi búvár a Molnár János-barlangban, s az Észak-Magyarországi merülöhelyeket felkeresök „házigazdái”, merülésvezetöi is a delfinesek voltak…
Sajnos a barlangok területét is elérte az 1980-as évek végére, az 1990-es évek elejére az „üzlet”… A Molnár János-barlangban egy „nagyszabású” elgondolás alapján egy vállalkozó csoport – sajnos vezetöje az egyik legismertebb hazai barlangász, barlangbúvár volt, akivel éveken keresztül a Szakosztály tagjai kiváló kapcsolatban voltak és barátságot ápoltak – új bejáratot épített, a korábbi víz kivezetö csövet áthelyezték, átalakították. E munkálatok után részben fizikailag, részben pedig – más okok miatt – jogilag is megszünt a hivatalos merülések, a kutatás folytatásának a lehetösége…
Ezzel szinte egy idöben ellehetetlenedett az Esztrámosi kutatási engedély megszerzése is. Sajnos, a Szakosztály vezetésének, az aktív barlangi búvároknak nem volt elég türelme, lehetösége a különféle „harcok” megvívására. Igaz, számos más újdonság lekötötte az eröket, s fontos arra is emlékezni, hogy ebben az idöben az egyesület, az FTSK jelentös belsö válságot élt át, mely egy szétváláshoz is vezetett. Nos, a körülmények úgy alakították, hogy az 1990-es évek elején, közepén a DELFIN egyik legjelentösebb és legeredményesebb tevékenysége, a rendszeres víz alatti barlangkutatás megszünt a Szakosztály keretében. A késöbbi években a Szakosztály tagjai csak esetenként, a föld felszín alatti vizek világával való egyéni megismerkedés céljából vesztek részt hazai- és tengeri barlangokban történö merülésekben… Végezetül fontos kiemelni, hogy a több évtizedes, veszélyesnek minösíthetö barlangi merülések során egészég károsodással, vagy bármilyen jelentösebb következménnyel járó baleset a DELFIN-ben nem történt…
|
